Autó DerzbachÚjdonságok
A(z) Autó Derzbach összes aktuális híre, ajánlata és akciója itt található.
A Škoda Roadiaq – A kilencedik „Azubi Car” tisztán elektromos és vérbeli felfedező
A Škoda Azubi Car és a Let’s explore találkozása: a Škoda Szakiskola immár hagyományos világítótorony-projektjének keretében született kilencedik látványos és egyedi darab a Škoda Roadiaq nevet viseli. Ezzel a többfunkciós mobil iroda-lakóautóval a 29 résztvevő tanuló tökéletesen kifejezte a Škoda márka lényegét adó felfedezői szellemiséget. A Roadiaq olyan hosszú távon fenntartható, tisztán elektromos, akkumulátorhajtású 4x4-es jármű, amelyet a „digitális nomádok” tetszés szerint használhatnak utazásra, munkára vagy épp a szabadidejükben – helytől függetlenül és a járt utaktól távol is élvezve függetlenségüket.A Škoda tanulóinak kilencedik munkája – vagyis „Azubi Car” (Auszubildende, azaz ipari tanuló) projektje – mindent tartalmaz, ami egy modern mobilirodában csak szükséges: állandó internetkapcsolat, 27 col képátlójú monitor és dokkolóállomás. A Škoda Roadiaq azonban néhány egyszerű kézmozdulattal munkahelyből egy ágyat és egy kis konyhát is kínáló lakókörnyezetté is átalakítható. Miközben a szériakivitelű Enyaq modellt álmaik autójává építették át, a Škoda Szakiskola tanulói szakértői támogatásban is részesültek, az iskola tanárai, a Škoda számos részlegének szakemberei és a kempingfelépítmények külső specialistái ugyanis egyaránt a teljes folyamat során mögöttük álltak szakértelmükkel. A 2014 óta immár kilencedik Škoda Azubi Car ismét a Mladá Boleslav-i képzés magas színvonalát bizonyítja. A Škoda Szakiskola a Škoda Akadémia része, amely 2023 áprilisában ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját.
Maren Gräf, a Škoda AUTO igazgatótanácsának az emberek és a kultúra területeiért felelős tagja így fogalmazott: „Mobil irodaként a Roadiaq tetszőleges helyről teszi lehetővé a munkát, azt a ’New Work’ megközelítést megtestesítve, amely iránt magunk is teljes mértékben elkötelezettek vagyunk a Škodánál. Olyan munkamodellekről van szó, amelyek a lehető legrugalmasabbak, hogy végül kiegyensúlyozott optimumot találhassunk velük a csapat számára. A projekt során különösen meggyőző volt látni, milyen lelkesedéssel, örömmel és részletek iránti figyelmességgel dolgoztak az akadémia tanulói hónapokon át e járművön – pontosan ’Excellence with Joy’ mottónk szellemében. Kilencedik tanulói autónk mély benyomást keltően érzékelteti, mi mindent érhetnek el együtt az emberek, ha szívvel-lélekkel egy ilyen projektnek szentelik magukat.”
Michael Oeljeklaus, a Škoda AUTO igazgatótanácsának a termelés és a logisztika területeiért felelős tagja kiemelte: „A tanulóautó-projekt egyedülálló – éppoly egyedi, mint a keretében születő járművek. A projekt jól bizonyítja, hogy a Škoda AUTO olyan vállalat, amely egészen különleges értéket tulajdonít a tehetséges fiataloknak és ötleteiknek. Értékeljük az eredeti és okos ötleteket, és lehetővé tesszük megvalósításukat. Vállalati kultúránkat emellett a részletek iránti figyelmesség, intenzív csapatmunka és annak készsége jellemzi, hogy új utakra lépjünk – ám nagyon is céltudatos módon. Az Azubi Car projekt arra kínál lehetőséget tanulóinknak, hogy már pályafutásuk korai szakaszában példát mutassanak ezen értékekről és magukévá tegyék őket – miközben elmélyíthetik és bővíthetik képességeiket.”
A modern kori felfedezők tökéletes járműve
A Škoda Szakiskola 29 tanulója 2022 őszén kezdett dolgozni a Škoda Roadiaq megépítésén. Kilenc hónap alatt több mint kétezer munkaórát fordítottak egy olyan multifunkciós kemping- és mobiliroda-jármű kifejlesztésére, amelyet a „digitális nomádok” munkára, utazásra vagy egyszerűen csak pihenésre is használhatnak. Ez az autó valódi függetlenséget tesz lehetővé, és tökéletesen illeszkedik a modern kori felfedezők kalandvágyó szellemiségéhez. Első alkalommal szolgált alapjárműként az Azubi Car projektek történetében a tisztán elektromos, akkumulátorhajtású Škoda Enyaq SUV-modell. Az eredmény pedig számos külső és belső módosításával egyaránt alkalmas a mobilirodai távmunkára, illetve kempingezésre és szabadtéri tevékenységekre.
Széleskörű támogatás számos részlegtől
A Roadiaq kifejlesztése és elkészítése során a tanulók immár hagyományosan a Škoda számos szakértőjétől részesültek hatékony támogatásban, a gyártás, a formatervezés és a műszaki fejlesztés szakterületeiről. Idén első ízben vett részt az informatikai szolgáltatások és a hosszú távon fenntartható előállítású anyagok fejlesztésének részlege, s olyan külső szakemberek nyújtottak további támogatást, mint a Cargodesign és a KPS Automobile a kempingátépítések, az Autointerier Šindelář a beltér-kialakítások, illetve a Dual Borgstena az újrahasznosított textilek szakterületéről.
Oliver Stefani, a Škoda Design vezetője így fogalmazott: „Azubi Car projektje a Škoda három fő erényét ötvözi: bátor tenni akarás, gyakorlatiasság és csapatszellem. Mi, a Škoda Design munkatársai, mindig nagyon örülünk, hogy részesei lehetünk ezeknek a projekteknek. Célunk, hogy ezeknek a tehetséges fiataloknak átfogó és gyakorlatias betekintést kínáljunk mindennapi munkánkba, és felkeltsük érdeklődésüket. Évről-évre lenyűgöznek tanulóink ötletei, s valóban nagyra tartom értékes meglátásaikat és rendkívüli kreativitásukat.” A gyakornokok a Škoda Design részlegén tett látogatása során Oliver Stefani és csapata számára különösen is meggyőzőnek bizonyultak Agáta Fraňková másodéves fényezőtanuló tervei, így további szakmai gyakorlatot ajánlottak neki a formatervezési részlegen. Ez az első ilyen jellegű szakmai gyakorlat az Azubi Car projektek kezdete óta.
Széleskörű átalakítások kívül és belül
Az Enyaq lakóautóvá alakítása során a tanulóknak jelentős változtatásokat kellett végrehajtaniuk a karosszérián. Az új tetőkonstrukció mellett új csomagtérajtót is kifejlesztettek, amelyre sátor rögzíthető. A Roadiaq az Enyaq programjából származó, 21 col peremátmérőjű Supernova könnyűfém keréktárcsákkal szerelt kerekeken gördül, miközben Smaragdzöld/Holdfehér kéttónusú fényezést kapott. Belterében az ülés- és az ajtókárpitok, valamint a műszerfalborítás textíliái egyaránt száz százalékban újrahasznosított anyagokból készülnek. A jármű hátsó részében a kempingezéshez, alváshoz és távmunkához szükséges bútorok egyaránt egyedi tervezésűek, és a tanulók dizájnötletei alapján szakértői tanácsok szerint készültek.
Összkerékhajtás két elektromos motorral
A Škoda Roadiaq összkerékhajtással rendelkezik, amely a műutaktól távoli úticélok felfedezését is lehetővé teszi. A két elektromos motorral kialakított hajtásrendszer az Enyaq 80 X Sportline változatéval megegyező. A hátsó tengelyre épített szinkronmotor 150 kW teljesítménnyel és 310 newtonméter maximális forgatónyomatékkal hajthatja a hátsó kerekeket, amit az első tengelyen működő aszinkronmotor további 80 kilowattal és 162 newtonméter maximális forgatónyomatékkal egészíthet ki az első kerekeken. A nagyfeszültségű lítiumion-akkumulátor energiatároló képessége 82 kWh (nettó 77 kWh), és a WLTP-ciklus szerint akár 495 kilométer hatótávot is lehetővé tehet.
Új tetőkialakítás és új csomagtérajtó a bőséges térkínálat szolgálatában
Az alapjármű 4649 milliméteres hosszúsága és 1879 milliméteres szélessége változatlan maradt, míg tengelytávja minimális mértékben 2770 milliméterre, a szabadmagasság pedig 190 milliméterre nőtt. 2050 milliméterével a Roadiaq több mint 35 centiméterrel magasabb az alapváltozatnál, ami elsősorban az új tetőkialakításnak köszönhető. Az eredeti tető egy részét el kellett távolítani, hogy lényegesen több fejtér állhasson rendelkezésre, ami lehetővé teszi a „digitális nomádok” számára, hogy még tágasabb helyet élvezhessenek a munkához és a pihenéshez. A sátor-hozzáépítés rossz időben védelmet nyújt, emellett a jármű hátuljába épített konyha kényelmesebb használatát is lehetővé teszi. Az áttervezett, immár kilincs nélküli bal hátsó ajtó – eredeti Simply Clever napvédő rolóval az ablakban – még tágasabb privátszférát biztosít a hálórészben. A lakótér energiaellátását napelemek segítik, megőrizve a jármű hatótávját, amikor nem csatlakozik az elektromos hálózatra. A Roadiaq a kempingekben vagy lakókocsiparkokban külső áramforrásra is csatlakoztatható.
Multifunkcionális beltér fenntartható anyagokból készült szövetekkel
Az első ülések mögötti teljes beltér széleskörű átalakításával olyan munkára alkalmas teret alakítottak ki, amely néhány egyszerű kézmozdulattal egyszemélyes hálószobává is átalakítható. Utastere a Roadiaq külső színeit tükrözi, és száz százalékban újrahasznosított anyagokból készült szöveteket használ. Az ülések, az ajtók, a műszerfal és a tetőoszlopok teljes kárpitozását az Autointerier Šindelář külső kárpitszakértőivel együttműködve dolgozták ki, akik már jó néhány éve az Azubi Car projektek együttműködő partnerei. Az újrahasznosított textíliákból készült szövetek a Dual Borgstena specialistáitól származnak, akik sorozatgyártási projekteken is dolgoznak együtt a Škoda AUTO szakembereivel. A mono-anyagkoncepció a jármű élettartamának végén a szövetek teljes újrahasznosíthatóságáról gondoskodik. A párnahuzatok és a takaró olyan speciális 3D-kötőtechnológiával készültek, amely nem termel hulladékot, és ez esetben is újrahasznosított anyagokat használnak.
Támogatás a kempingkialakítások szakértőitől
A projekt immár hagyományosan a Škoda AUTO összes részlegének szakembereivel folytatott szoros közös munka előnyeit élvezheti, a tanulók azonban külső szakértőkkel is együttműködtek a jármű egyedi gyártású tetőszerkezete és bútorzata tekintetében. A Cargodesign és a KPS Automobile vállalatok is tanácsokkal látták el a tanulókat, emellett gyakorlati segítséget is nyújtottak a külső és a kialakítás kivitelezésében. A jármű hátsó részében kialakított kemping- és irodaberendezés mellett a tanulók arról is gondoskodtak, hogy az utasülésről is lehessen dolgozni, ahol speciális kar kínál lehetőséget az itt helyet foglalóknak táblagépük rögzítésére. A belső berendezést számos, részben a sorozatgyártású Škoda-modellekhez is rendelkezésre álló felszereltségi és tartozékopció teszi teljessé a szórakozás és a pihenés szolgálatában. Ezek közé tartozik például a vezeték nélküli hangszóró, a napenergiával működő zuhany, a 12 voltos csatlakozóval ellátott kávéfőző, a konyhai berendezések, a székek, asztalok, tányérok, edények és serpenyők, illetve csészék és poharak, emellett az USB- és töltőkábelek, a szőnyegek és kárpitok, valamint a zseblámpák és a kalandvágyó utazók túlélőkészlete.
Innovatív műszaki különlegességek: áramellátás, napelemek és 27 col képátlójú monitor
A tanulók több innovatív műszaki megoldással is felszerelték Škoda Roadiaq modelljüket. A Škoda informatikai részlegével szoros együttműködésben gondoskodtak például arról, hogy autójuk minden szükséges technikával rendelkezzen ahhoz, hogy mobilirodaként szolgálhasson napjaink „digitális nomádjai” számára. Az állandó internetkapcsolaton kívül ezek közé tartozik az integrált dokkolóállomással és kamerával kiegészített, 27 col képátlójú beépített monitor, valamint a vezeték nélküli billentyűzet, egér és hangszóró a jármű lakó- és munkaterületén. Ennek megfelelően a tanulók a jármű teljes elektromos rendszerét is átalakították, további fényforrásokkal és csatlakozóaljzatokkal egészítve ki.
Visszatekintő: nyolc Azubi Car Mladá Boleslavban és az első Punéban
Az idei projektet megelőzően már nyolc tanulói autót terveztek, fejlesztettek ki és építettek meg a Škoda Szakiskola hallgatói. A történet 2014-ben, a Škoda Citigo műszaki alapjaira épülő, nyitott tetejű Citijettel vette kezdetét, amit a Škoda Fabia bázisán az eredeti és játékos karakterű Funstar pickup, majd a Rapid Spaceback érzelemdús kupéváltozataként az Atero követett. Az Element, az első elektromos Azubi Car 2017-ben, két évvel a sorozatgyártású elektromos Škoda Citigoe iV előtt érkezett. 2018-ban a Škoda Karoq alapjaira épült az igazán „cool” Sunroq SUV-kabrió, míg a látványos Mountiaq pickup-koncepció a Škoda Kodiaq nagyméretű SUV-modellből készült. 2020-ban a Škoda Scala alapú, izgalmas Slavia Spider nevében a vállalat 125 évvel azelőtti alapítására emlékezett, 2022-ben pedig az Afriq révén tértek vissza a tanulók a koronavírus-kényszerszünet után. Utóbbi projekt során – első ízben együttműködve a Škoda Motorsport szakembereivel is – összkerékhajtású raliversenyautóvá alakulhatott át a Škoda Kamiq City-SUV. A Mladá Boleslav-i hagyományok inspirációjára 2023-ban Indiában is elkészült az első Škoda Azubi Car. Májusban a Škoda Auto Volkswagen India Private Limited (SAVWIPL) által működtetett punei akadémia három és fél éves mechatronikai kurzusának hallgatói szintén bemutatták személyes álomautójukat – a Škoda Rapid limuzin négyajtós kabrióváltozatát.
A Škoda Szakiskola elsőosztályú képzésének gazdag hagyományai
A Škoda Szakiskola a Škoda Akadémia része, amely idén áprilisban ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját, a tekintélyes szakiskola azonban közel százéves hagyományokra tekinthet vissza. A Škoda 1927-ben alapította meg ezt az oktatóközpontot Mladá Boleslav-i székhelyén, és 1991 óta a Škoda AUTO magánintézményeként működik. Az iskola annak idején 58 tanulóval indította első tanévét, a mai napig azonban már több mint 24 ezren végeztek itt, a 2022/23-as tanévre pedig már mintegy 820-ra bővült a tanulók száma. A Škoda Szakiskola három- és négyéves képzéseket kínál, a hároméves kurzusok záróvizsgával és szakmunkás-oklevéllel, míg a négyévesek szakérettségivel zárulnak. Sokan ezen oklevelekkel a kezükben főiskolán vagy egyetemen folytatják tanulmányaikat, vagy közvetlenül a Škoda AUTO kollektívájához csatlakoznak. A vállalat minden itt végzettnek kínál álláslehetőséget.
Tizenötféle képzés kínálata
Jelenleg tizenöt különböző – tizenkét nappali és napi tanítással három kiegészítő – műszaki képzés közül lehet választani, ahol a szakmai hangsúly a gépészet és az elektrotechnika területeire esik, különös tekintettel a jövőorientált technológiákra. Különösen keresettek az e-autószerelői és IT-mechatronikai technikusi képzések. A tananyagokat a különböző részlegekkel együttműködve folyamatosan frissítik, hogy a lehető legjobban megfelelhessenek a képzésben résztvevők és a vállalat igényeinek. A 2021/2022-es tanévre például az új autóvillamossági szerelő/e-autószerelő szak került be a programba.
Beruházás a Škoda Akadémiába
A KOVO szakszervezet támogatásával a vállalat 2013 óta több mint 440 millió cseh koronát (mintegy 18,5 millió eurót) invesztált a Škoda Akadémia képzésének és a műszaki létesítményeinek korszerűsítésébe. Már a felújítás következő szakasza is elkezdődött, ide tartoznak azok a műhelyek is, amelyekben a tanulói autók is formát öltenek. „Az autóipar jelenlegi alakulása és különösen az elektromos mobilitás témája számos új lehetőséget kínál. Annak érdekében, hogy maradéktalanul kiaknázhassuk őket, már pályafutásuk kezdetétől a legkorszerűbb technikákat bocsátjuk utánpótlás-munkatársaink rendelkezésére. Jelenleg azon tantermek és műhelyek átfogó felújítása zajlik, amelyeket diákjaink és vállalatunk munkatársai használnak majd az elkövetkező évek során. A korszerűsített létesítmények nagyon nagy mértékben hozzájárulhatnak kollégáink jövőbeni szakismereteihez, természetesen az Azubi Car projektekhez is kiváló alapul szolgálva” – emelte ki Martin Slabihoudek, a Škoda Szakiskola vezetője.
Fedezzen fel további híreket
Így győzi le a szelet a teljesen elektromos Škoda Peaq!
Az aerodinamika nem csupán mérnöki bűvészkedés, hanem az egyik legdöntőbb tényező az elektromos autók energiafelhasználásában, és ezáltal a maximális hatótávolság elérésében. A Škoda vadonatúj, teljesen elektromos Peaq SUV modellje esetében a hatalmas méretek miatt ez a terület komoly kihívást jelentett. De vajon hogyan sikerült a cseh szakembereknek ilyen kivételesen alacsony légellenállást kisajtolniuk egy ekkora autóból? Egy 72 centis négyzetlap, ami felveszi a harcot a széllelTalán hihetetlenül hangzik, de a Škoda jelenlegi legnagyobb modelljének légellenállása mindössze akkora, mintha egy durván 72 × 72 centiméteres lapos négyzetlapot tolnánk magunk előtt a levegőben.Bravúros számadat: A Peaq mért legjobb légellenállási együtthatója (Cd értéke) mindössze 0,249 – ami egy robusztus, hétüléses családi SUV esetében valósággal kiemelkedő, iparági mércével is lenyűgöző eredmény.Ingyen kilométerek, extra akkumulátor nélkül. Az aerodinamikai fejlesztések során a mérnökök számára szó szerint minden ezredrész számít. De miért ekkora a tétje ezeknek a látszólag mikroszkopikus változtatásoknak? „Minden egyes ezredrész, amellyel sikerül csökkentenünk a légellenállási együtthatót, nagyjából egy plusz kilométerrel növeli a jármű hatótávolságát – nagy tempónál, autópályán pedig még ennél is többel. A legjobb az egészben, hogy mindezt úgy érjük el, hogy egyetlen extra akkumulátorcellát sem kell beépítenünk az autóba” – avat be a fejlesztés kulisszatitkaiba Štěpán Janda, az aerodinamikai részleg koordinátora. Sok kicsi sokra megy: A csend és a tökéletes hűtés titkaAhhoz, hogy a Peaq a lehető leghatékonyabban és a legkisebb ellenállással szelje a levegőt, nincs egyetlen, mindent megoldó „csodafegyver”. A mérnökök tucatnyi felületet és több száz apró részletet finomhangoltak a karosszérián, amelyeknek a nap végén egyetlen precízen összehangolt, áramvonalas rendszerként kell működniük. A hatékonyság sosem egyetlen ötlet, hanem a rengeteg kisebb optimalizálás (például a légterelők, a zárt felnik vagy a rejtett kilincsek) összessége. Ráadásul ez az aerodinamikai mestermunka nemcsak a megtehető kilométerek számát (az elektromos hatótávot) maximalizálja: ezek az apróságok felelnek a rendkívül csendes és kényelmes utastéri akusztikáért, valamint a jármű akkumulátorrendszereinek optimális és hatékony hűtéséért is. A turbulencia melegágya: Harc a kerekek körülLegyen szó bármilyen autóról, az aerodinamika igazi Achilles-sarka mindig a kerekek és a kerékjáratok környéke. A hatalmas, nagy tempóval forgó kerekek masszív turbulenciát keltenek, ami brutálisan megzavarja a karosszéria melletti sima légáramlást, drasztikusan megnövelve ezzel a légellenállást. Nem véletlen, hogy a Škoda Peaq fejlesztése során a mérnökök különös figyelmet – és rengeteg munkaórát – szenteltek ennek a kényes területnek. Mivel ezen a ponton egyetlen önálló megoldás kevés a sikerhez, egy komplex, mindent átfogó megoldáscsomagot kellett kidolgozniuk.Légfüggöny újraolvasva: Trükkös Air Curtain a lökhárítóbanA Peaq aerodinamikai arzenáljának egyik legfontosabb fegyvere a más Škoda modellekről már jól ismert Air Curtain (légfüggöny) rendszer. Ezek a speciális légterelő csatornák az első lökhárítón belül fogják meg a levegőt, majd célzottan a kerekek külső síkja mentén vezetik tovább, egyfajta láthatatlan pajzsot vonva a kerékjáratok köré, így minimalizálva a nemkívánatos turbulenciát. A modellnél azonban van egy izgalmas, rendhagyó csavar:Szokatlan elhelyezés: Ha jobban megnézzük, az Air Curtain beömlőnyílásai nem kint, a lökhárító legszélén kaptak helyet (ahogy az az iparágban megszokott), hanem sokkal beljebb, jóval közelebb a hűtőrácshoz. A dizájn diktál: Ezt a radikális lépést a vadonatúj, Modern Solid formatervezési irányvonal követelte meg, amely sokkal letisztultabb, tömörebb és masszívabb sarokkialakítást ír elő az autó orránál.„Ennek a formai megkötésnek az lett a következménye, hogy a lökhárítón belüli légcsatorna a megszokottnál sokkal hosszabb és térben összetettebb lett. Azonban a kíméletlen és alapos aerodinamikai finomhangolásnak köszönhetően elértük, hogy ez a bonyolultabb elrendezés is milliméterre pontosan olyan hatékonyan működjön, mint a hagyományos megoldások” – magyarázza a bravúrt Václav Ptáček, a Peaq projekt külső aerodinamikájáért felelős vezető specialistája.Csapatmunka a kerékjáratokban: Egy komplett aerodinamikai arzenál. A trükkös légfüggöny (Air Curtain) persze csak a jéghegy csúcsa. Ahhoz, hogy az első kerekek körüli turbulenciát ténylegesen megzabolázzák, egy gondosan koreografált aerodinamikai „csapatnak” kell együttműködnie. Ebbe a komplex, összehangolt rendszerbe a csatornákon kívül a következő elemek tartoznak:Kerékjárat-spoilerek: Célzottan terelik el a levegőt a gumiabroncsok forgó, egyenetlen felületéről. Alváztér-terelők: Megakadályozzák, hogy a jármű alá beszoruló levegő felhajtóerőt vagy extra ellenállást generáljon.Aktív hűtőredőnyök: Csak akkor nyitnak ki, ha a rendszereknek ténylegesen hűtésre van szükségük; zárt állapotban egy teljesen sima felületet képeznek a levegő számára. Aerodinamikus keréktárcsák: A speciálisan kialakított felnik és kerékagyak szinte elvágják a szelet, minimalizálva a kerekeken belüli légörvényeket. Ezeknek az elemeknek az összesített hatása éri el azt, hogy a légáramlat szinte sebészi pontossággal, a lehető legtisztábban és legkisebb ellenállással kerülje meg a kerekeket.Modern Solid: Amikor a letisztult dizájn kilométereket hoz a konyháraNemcsak a rejtett terelőlapok, hanem maga az új, robusztus Modern Solid formatervezési irányvonal is kiveszi a részét a széllel vívott küzdelemből. Bár a Peaq egy tekintélyt parancsoló SUV, a tervezők kínosan ügyeltek arra, hogy a dizájn ne menjen a hatékonyság rovására.A sziluett számos apró trükköt rejt, amelyek mind a simább légáramlást segítik:Tükörsima oldalfalak: A karosszéria oldaláról száműzték a felesleges éleket és kiálló formákat, így a levegő megakadás nélkül suhanhat végig a lemezeken.Süllyesztett ajtókilincsek: A karosszéria síkjába simuló, modern, behúzható kilincsek nemcsak futurisztikus megjelenést adnak, hanem megszüntetnek egy kritikus, légörvényeket keltő pontot is. Észrevétlen átmenetek: Az ablakpillérek és az oldalüvegek közötti szintkülönbségeket és hézagokat minimálisra csökkentették, szinte teljesen sík felületet alkotva a jármű oldalán. Ezek a letisztult formai megoldások garantálják, hogy az autó orránál megindított, optimalizált légáramlás az ajtók és az ablakok mentén is zavartalan maradjon.Több mint hatótáv: A csend és a tiszta kilátás aerodinamikájaAz aerodinamikai fejlesztések nem kizárólag az energiafogyasztás leszorításáról és a megtehető kilométerek hajszolásáról szólnak. A légáramlatok okos irányítása számos más, a mindennapi komfortot alapjaiban meghatározó tényezőre is komoly hatással van.„A külső visszapillantó tükör tökéletesen szemlélteti, hogy az aerodinamika sokkal komplexebb tudomány a puszta légellenállás-csökkentésnél. A tükörház formája nemcsak az utastérben hallható szélzaj mértékét határozza meg, hanem azt is, hogy esős, latyakos időben menet közben milyen gyorsan koszolódik be a tükörüveg” – hívja fel a figyelmet egy izgalmas részletre Štěpán Janda. A végső ütközet: Légörvények megszelídítése az autó faránA mérnökök számára a szélcsatornában vívott háború utolsó, és egyben legkritikusabb csatatere a jármű hátulja. Az, hogy a levegő milyen formában és mekkora turbulenciával hagyja el a karosszériát, alapjaiban dönti el a végső légellenállási értéket.„A tetőspoilerrel és a far egyéb gondosan megtervezett elemeivel hajszálpontosan tudjuk szabályozni a jármű utánáramlását, vagyis azt az örvénylő légmozgást, ami közvetlenül az autó mögött kialakul” – avat be a fejlesztés utolsó fázisába Václav Ptáček. Ahhoz, hogy az autó mögötti légtér a legkisebb „visszahúzó” erőt generálja, számos alkatrésznek kell tökéletes összhangban működnie a hátsó traktuson:A tetőspoiler: Jellegzetes formája az aerodinamikai szakemberek és a dizájnercsapat kőkemény kompromisszumkeresésének gyümölcse. Eredménye egy olyan elem, amely egyszerre vágja a szelet és passzol a modern megjelenéshez. Határozott záróélek: Az oldalsó légterelők, a hátsó lámpák burái, valamint a lökhárító körüli éles letörések gondoskodnak arról, hogy a levegő tisztán, „ragadás” és örvénylés nélkül szakadjon le a karosszériáról.Fejlett diffúzor: A lökhárító aljába integrált, dedikált aero-spoilerrel ellátott diffúzor elsimítja a jármű alól nagy tempóval érkező levegőt, megadva a kegyelemdöfést a maradék légellenállásnak.És hogy milyen megjelenést kölcsönöz mindez a Peaq-nek? Június 23-án megtudhatjuk, ugyanis akkor tartják a modell premierjét.
Škoda Peaq: páratlan tér és kényelem
A Škoda Peaq lesz a valaha Mladá Boleslavban gyártott legnagyobb személyautó. Akár hét utas számára is bőséges teret kínál, és számos újdonsággal érkezik, köztük egy kifinomult relaxációs rendszerrel. Vegyük most alaposan szemügyre az egyik álcázott példányt. A Škoda Peaq a festői Como-tó környékén teljesítette első tesztköreinek egyikét, ahol az elegáns életstílus és a lenyűgöző természeti táj találkozik egymással. A tavat az Alpok csúcsai keretezik, amelyek a jármű játékos álcafestésében is visszaköszönnek. A Peaq a Kodiaq elektromos megfelelője lesz, így a nagy SUV iránt érdeklődő vásárlók szabadon választhatnak a hagyományos belső égésű motoros hajtáslánc és a tisztán elektromos meghajtás között.Külsőleg az autó már 4,9 méteres impozáns hosszával is felkelti a figyelmet, az álcázás eltávolítása után pedig tíz különböző fényezéssel mutatkozik be a világnak. A dinamikusabb megjelenésű Sportline felszereltségi szint már a bevezetéskor elérhető lesz. A kerékválaszték is bőséges: a méretek 19-től egészen 21 hüvelykig terjednek. Škoda modellen most először kerülnek alkalmazásra az elegáns, karosszériába süllyesztett kilincsek, amelyek menetközben és lezárt állapotban eltűnnek az ajtófelületben. A fejlesztők kiemelten figyeltek a biztonságra és a megbízhatóságra: szükség esetén a rendszer hagyományos mechanikus módon is működtethető. A Škoda Peak fontosabb adatai: 4,9 méter hosszú2965 mm-es tengelytáv1010 literes csomagtér37 literes frunk akár 7 személyes kivitelben iscsomagtér méret 7 személlyel: 299 literSonos hangrendszerRelax csomag: AGR ülések massázsfunkcióval wellness applikációvalelektrokróm üvegtető150 és 220 kW közötti teljesítményminimum 460, és több, mint 600 km-es maximális hatótávV2L és V2H/G funkciórejtett kilincsek Az öt, illetve akár hét utas befogadására tervezett belső tér kialakításának középpontjában a helykihasználás hatékonysága áll, így még a harmadik sorban is bőséges hely jut az utasoknak. Ebben kulcsszerepet játszik a 2965 mm-es tengelytávolság. Az autó öt különböző belsőtér-változatban lesz elérhető, amelyek a műbőr alternatívájaként kifejlesztett Techtona anyagot alkalmazzák. A választék csúcsán két Suite Design Selection áll, fekete, illetve világosszürke Ceramique színben. A Loft Design Selection szürke szövetkárpitot kombinál fekete Techtona elemekkel a burkolatokon és az üléseken. A Lodge Design Selection szürke varrást zöld kontrasztszínű betétekkel párosít, a Sportline Lounge Design Selection pedig dinamikusabb karaktert kölcsönöz az autónak a Suedia kárpit és a Techtona anyag ötvözésével.A csomagtér ajtajának felnyitása megerősíti a Peaq zászlóshajó-pozícióját: a márka eddigi legnagyobb csomagterét tárja fel, amely ötüléses konfigurációban 1010 literes kapacitást kínál. A hétüléses változatban ez az érték 299 literre csökken. A praktikusságot tovább növeli az elöl elhelyezett csomagtér (frunk) is, amelynek űrtartalma 37 liter.Nyugalom és prémium hangzás – utazás másképpA Škoda Peaq fedélzetén töltött utazás igazi élménnyé válik. Teljesen új fejlesztés a Relax csomag, amely a kényelmet és a modern technológiát ötvözi. Részét képezik az AGR-tanúsítvánnyal rendelkező, ergonomikus ülések, elektromosan állítható lábzsámolyokkal és masszázsfunkcióval. Az új Wellness alkalmazás animált légzési és meditációs gyakorlatokat kínál.A Peaq kivételes hangzásélményt is nyújt, amelynek hátterében a Sonos vezető hangrendszer-gyártóval kötött együttműködése áll – így magával ragadó, energikus hangzásra lehet számítani. Az innováció a panorámatetőnél folytatódik: az elektrokróm üveggel felszerelt tető áteresztőképessége mechanikus roló nélkül, elektronikusan szabályozható. A Peaq Android operációs rendszerre épülő új szoftvert kapott, amelyet a Škoda idei másik jelentős újdonsága, a megfizethető Epiq elektromos modell is megkap, sőt az Enyaq-Elroq modellekben is eléhető lesz. A függőlegesen elhelyezett, 13,6 hüvelykes infotainment-kijelző haptikus visszajelzéssel rendelkező érintőgombokkal működik. A vezető előtt 10 hüvelykes digitális műszeregység kapott helyet, amelyet opcionálisan kiterjesztett valóságot megjelenítő head-up display egészíthet ki. A Škoda számára szintén újdonságot jelent, hogy az ablakmosó fúvókákat közvetlenül az ablaktörlő karokba integrálták, ami hatékonyabb szélvédőtisztítást tesz lehetővé.Hosszú utakra felkészülveA Škoda Peaq egy kibővített MEB platformon alapul, ami a korábban elérhető megoldásoknál nagyobb akkumulátor beépítését teszi lehetővé. A modell 60-as, 90-es és 90x-es változatokban kerül forgalomba, 150 és 220 kW közötti teljesítménnyel. Már az alapkivitel is 460 kilométert meghaladó hatótávolságot kínál, míg a nagyobb kapacitású változatok a 600 kilométeres határt is túllépik. A 90x verzió összkerékhajtással rendelkezik, amelyet tengelyenként egy-egy villanymotorral valósítanak meg. Csak a skoda.hu
A Škoda egy új, dinamikusabb változattal bővíti a plug-in hibrid Superb kínálatát. A műszaki fejlesztéseknek köszönhetően a rendszerteljesítmény pontosan 200 kW-ra nőtt, miközben a modell bármely sebességtartományban kiváló rugalmasságot nyújt. A meglévő 150 kW-os változat továbbra is elérhető marad.
A Superb negyedik generációjával a Škoda plug-in hibrid kínálatát egy tágas szedánnal és kombi változattal egészítette ki. Most a szedán paletta tovább bővül: az eddigi hajtáslánc mellé egy erősebb változat is csatlakozik. A Superb iV iránt érdeklődő vásárlók immár nem csupán a standard 150 kW-os kivitelt választhatják, hanem egy lényegesen erősebb, 200 kW rendszerteljesítményű változatot is — amely egyben a jelenlegi kínálat legerősebb, belső égésű motorral szerelt Škoda modellje. Módosított műszaki megoldásokA Superb iV műszaki alapjai mindkét felszereltségi szintnél azonosak; a rendszerteljesítmény növekedése az tovább fejlesztett 1.5 TSI benzinmotor eredménye, amelynek teljesítménye 110-ről 130 kW-ra emelkedett, miközben a szoftverbeállításokat is módosították. Ezzel párhuzamosan a nyomaték 50 Nm-rel nőtt, és immár 400 Nm-t tesz ki. Az elektromotor teljesítménye változatlanul 85 kW maradt, akárcsak a 25,7 kWh-s akkumulátor kapacitása. A belsőégésű motor és az elektromotor együttes, akár 200 kW-os rendszerteljesítményével jelenleg ez a modell a legerősebb Škoda modell, amelybe hagyományos hajtómű is kerül. A fékrendszeren is fejlesztéseket hajtottak végre. Elöl megváltozott a hűtés módja: míg az eddigi változat a kerékjárati bélés rácsán keresztül vezeti be a hűtőlevegőt a motortérből, az erősebb verzió egy lökhárító mögé rejtett, új légcsatornát alkalmaz. A hátsó fékek teljesen újak: a tárcsák átmérője 310 mm, vastagsága 22 mm (a 150 kW-os változatban 300 × 12 mm-es tárcsák dolgoznak), és szellőztetéssel is rendelkeznek. Ugyanezek a fékek gondoskodnak a leggyorsabb Superb-változat, a 195 kW-os 2.0 TSI 4×4 hatékony lassításáról is. A csúcskategória Ez a változat áll a legközelebb egy erősebb plug-in hibrid dinamikájához. 200 kW-os teljesítményének és 400 Nm-es nyomatékának köszönhetően a Superb iV 7,1 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra — egy másodperccel kevesebb, mint a 150 kW-os változaté, és csupán 1,5 másodperccel marad el a legerősebb tisztán belső égésű motoros kiviteltől, a 2.0 TSI 4×4-től. A meglévő 150 kW-os plug-in hibrid hajtáslánc marad az egyetlen elérhető meghajtás a Superb iV Combi esetében, míg a szedánban Selection felszereltségi szinten kínálják majd. Superb iV 200 kW – Műszaki adatok ● Rendszerteljesítmény: 200 kW ● Rendszernyomaték: 400 Nm ● Belső égésű motor teljesítménye: 130 kW ● Villanymotor teljesítménye: 85 kW ● Végsebesség: 225 km/h ● Gyorsulás 0–100 km/h: 7,1 s ● Üzemanyagtartály: 45 l ● Akkumulátor kapacitása: 25,7 kWh (bruttó) Škoda Superb iV: Kombinált energiafogyasztás (hibrid): 1,4 – 1,5 l/100 km & 12,5 – 13,2 kWh/100 km, kombinált fogyasztás lemerült akkumulátorral: 5,3 – 5,6 l/100 km, kombinált CO₂-kibocsátás (hibrid): 31 – 34 g/km. A fogyasztási és CO₂-adatok tartományként kerülnek megadásra, és a választott járműfelszereltségtől függően változnak. Csak a skoda.hu